HATVANAD VASÁRNAP

2021.02.07.

"Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk." (Zsid. 4,12-13)

Isten igéje! Sokszor halljuk, hogy hallgassuk meg azt az igét, amelyet megírva találunk... Mi is az Isten igéje? Eszembe jut egyből egy igevers a Bibliából. Az ige testté lett, írja János apostol. Jézus az ige. A cselekvő, megtartó, élő, eleven ige. Aki előtt nem kell rejtőzködni és nem is lehet. Mégis szeretnénk sokszor elbújni, elrejtőzni, eltakarni az életünket. Mert nem csak nehezen tudunk szeretni vagy szeretetet adni, hanem félünk attól, sőt lehet ettől félünk leginkább, hogy szeretetet kapjunk! Felveszünk szép ruhákat, hogy eltakarjuk a testünket, kisminkeljük magunkat, hogy a ráncainkat ne lássák. Miért is? Mert kellemetlen? Nem illik? Pedig a ráncainkkal vagyunk azok, akik vagyunk. Eltakarjuk magunkat, szerepeket játszunk azért, hogy szeretve legyünk. Mert nem hisszük el, hogy minden álarc, maszk, szerep nélkül, úgy, ahogy vagyunk, szerethetőek vagyunk! Pedig azok vagyunk! És ez a fajta feltétlen szeretet, ami gyógyít és persze fáj is. Szép fájdalom ez, mikor megéljük azt, hogy valaki úgy szeret, ahogy vagyok. Ebben és ez által lehet gyógyulni. Ámen.