HÚSVÉT 2. NAPJA

2021.04.05.

"Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Mi történt? - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már. Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről." (Lk 24,13-35)

Ismerős a történet: az emmausi tanítványoké, vagy akár a miénk is lehetne. Halljuk, látjuk, tapasztaljuk, értjük, talán még hiszünk is benne, valami mégis van a szemünk, a lelki szemeink előtt. Sokszor mégsem látjuk őt, az Úristen munkáját, a tettét. Velünk van az úton, és nem ismerjük fel. Akadályoz minket talán az emberi korlátolt logikánk, hogy ez nem történhet meg, nem merjük közel engedni magunkat a csodához. Pedig gondoljuk csak végig, miért vagyunk hálásak, mi az, amit csodának tartunk! Valahogy megtanulta a világ, hogy szinte már semmi sem csoda. Albert Einstein mondta, hogy vagy semmi sem csoda, vagy minden az. Melyik oldalon vagyunk? Egy virág az csoda, vagy teljesen normális, hogy nő? Hogy kék az ég, hogy vannak felhők, zöld a fű? Az csoda, hogy a mai világban is tud gyermek foganni, vagy teljesen természetes? Csoda az, hogy szerethetünk, lehetünk együtt? Milyen természetes volt, hogy fölhívtalak, ugorjunk el, találkozzunk! És most hogy hiányzik, csoda, hogy tudunk találkozni. A Jézussal való találkozásunk ugyanúgy csoda, de attól még van! Engem nagyon megfog a történetben, hogy nem ismerik fel Jézust, talán esteledik, talán mindenhova figyelnek, csak rá nem. És mikor megint eltűnik a szemük elől, akkor döbbennek rá, hogy te jó ég, hát nem hevült a szívünk, nem éreztük, milyen más a légkör körülöttünk? Nem hallgattunk arra az érzésre, megérzésre, amit Jézus hoz, ahogy később mondja, hogy "békesség nektek"!

Az egy jó hír, egy csoda, hogy mi vagyunk, akik megtehetünk dolgokat. Nem hevül a szívünk, mikor arra gondolunk, hogy de jó szeretni a másikat? Beszélgetni? Együtt örülni, táncolni? Nem jó, ha azt mondjuk, hogy az Úr Jézussal, az Úr Jézusnak, az Úr Jézus miatt szabad örülni!?

Jézus eltűnik a szemük elől és valahogy a feltámadás után mégis megérkezik az üzenet az emmausi tanítványokhoz, akik nem látták Jézust a bánatuktól. Sokszor mi sem látjuk a fától az erdőt. Nem látjuk, hogy mennyi öröm van az életünkben, mennyi lehetőség van az életünkben, hogy rajtunk múlik. Mi tehetünk ezért a világért, tehetünk az otthoni jobb légkörért, tehetünk azért, hogy a kereszténység örömvallás legyen, tehetünk azért, hogy másoknak segítsünk. Rajtunk múlik. Ha áthelyezzük a fókuszt. Jézus Húsvét hétfőjén nekem azt üzeni - amit szeretnék átadni - hogy hidd el, hogy én benned élek, a világban vagyok. Ne keressünk feketebárányt, kifogást, mi tehetünk azért, hogy szebb legyen a világ. Mi mondhatjuk azt, hogy Jézus él. Adja az Úristen, hogy valóban hálával, csodákkal teli napokkal, tudjunk itt lenni az életünkben. Ő mindig velünk marad. Ámen