HÚSVÉT ÜNNEPE

2021.04.04.

"Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét, amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küld el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába, és Laodiceába. Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog.

Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." (Jel 1, 9-18)

Nagyon megmelengette a szívemet a mai napi ige: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Ha látjuk, hogy milyen ő valójában, aki győz. János apostol pedig álmában látja ezt. Az ember álmodhat, álmodozhat, lehetnek álmai, vagy lehet álmatlan, mint én tegnap este. Imádkoztam, és azon gondolkoztam, mit is várunk Húsvéttól. Álmodoztam arról, hogy valóságosan találkozhassak veled, Úr Jézus, reggel, mikor jövök, itt a templomban. Aztán eljött a reggel..., és üres volt a templom, ahogy a sír is. És mégis ez a válasz: miért keresed, hisz ő feltámadt. Nincs itt, mert még annál is sokkal közelebb van. Ünnepkor is érhetnek kétségek, öröm, bánat, kérdés? Valóban van feltámadás? Valóban valaki győzött? Számomra ez az örömhír, az ürességen át valaki győzött bennem. Látjuk-e azt, amit csak a szívvel lehet látni? Merjük-e látni? Ad-e bátorságot az a mondat, hogy "én vagyok az első és az utolsó"? Lehet, hogy közte vannak sötét napok, nagypéntekeink, mélység és pokol, hogy valamikor nem látjuk, lehet, hogy üres a templom, az Úristen mégis szól hozzánk. Hogy ő nemcsak az első, hanem az utolsó is. A végén azt mondja nekünk: tényleg gyere ide, megölellek. A másik mondat, hogy: halott voltam, de íme, élek, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Ettől nagyon tudunk félni. Valljuk be, a lelkünkben van sok pokol, van sok üresség. Mégis van folytatás. A félelmeinken, fáradtságunkon, pokoli nehézségeinken túl is, Valaki azt mondja: nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Én tudlak fölemelni, én tudlak meggyógyítani, mert élek, veled vagyok, ott, sokkal közelebb hozzád, mint gondolnád, körülötted, benned és általad, a szíved közepén. Adja az Úr Jézus a sok üresség, a szívünk üressége ellenére is átéreznünk, hogy mégis él, mert feltámadt. Ámen