HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (Cantate)

2021.05.02.

"Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: "Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dícséretet"?
Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát." (Mt 21,14-17)

Érdekes ennek az igeszakasznak az eleje. Pár hete olvastuk, hogy Jézus kiűzte a templomból az árusokat, akik kufárkodtak, és nem becsülték meg, hogy hol vannak. Ezután jöttek hozzá a vakok és sánták, és ő meggyógyította őket. Ott voltak a gyerekek is, akik nemcsak örömmel köszöntötték, hanem idézték a Tórát: "Hozsánna Dávid Fiának!" Te vagy az, Te vagy, akit vártunk. A gyerekek felismerték, érezték. A farizeusok, árusok nem.
Vakok, sánták, gyermekek - mi jut eszünkbe erről a pár szóról? Talán az, hogy nem kerek. A gyerek még éretlen, nem tudhatja. A vakok, sánták - fogyatékkal élnek, testükben akadályozva vannak, kicsit csonkák - nem kerek. És ők vannak körülötte. Ezen gondolkozva megnyugvás költözött belém. Mert nem csak testileg vagyunk sokszor korlátozottak, hanem lelkileg is lehetünk vakok, bicebócák, gyermetegek, nem biztos, hogy mindent értünk. Mégis velük van Jézus, és nekik szól. Nekem, és neked. A körülményekbe, például már több mint egy éve a Covidba bele lehet fáradni. Végre mégis itt vagyunk a templomban, de szomorúsággal, gyásszal, fájdalommal, kérdésekkel. Talán megrendül a hitünk. Nem mindig tudlak érteni, Istenem. Miért? Hogy van ez? Mégis tudunk találkozni Jézussal. Nekünk mondja: gyertek ide! És meggyógyította őket, a gyerekeket megáldotta. A gyógyulás a lélekkel kezdődik. Némelyik sántának talán nehezebb lett a gyógyulás után az élete. Koldulni már nem lehetett, munka nem volt. Mégis hiszem, hogy volt gyógyulás belül. A körülmények sokszor nem változnak, az élet elmúlik - belül, találkozva az Úristennel, mégis kaphatunk vigasztalást. Találkozva az Úristennel nem csak üdvözölhetjük, hanem felismerhetjük. Ő az, aki egyedül tud vigasztalni. Az Úristen szeretete tudja bennünk azt mondani, hogy szeretlek, mégis vagyok. Mégis! Ezzel a "mégis" szóval szeretném zárni a prédikációt. Kamaszként többször beszélgettem Gyökösi Bandi bácsival. Nagyon megfogott engem, hogy Lutherhez hasonlóan neki is megvolt a maga fadarabja az asztalán, belevésve, hogy "mégis". Én is csináltattam magamnak, sokáig ott volt az asztalomon, és a nehézségeimben erőt merítettem belőle, ha ránéztem: mindennel együtt Isten mégis szeret, ő mégis tud vigasztalni, mégis akar vigasztalni, segíteni. Ez adjon nekünk reményt, kapaszkodót. Az Úristen minket is, mindennel együtt szeret. Ámen