HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP (Exaudi)

2021.05.16.

"...és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel." (Lk 24, 46-49)

Ezt az igeszakaszt megelőzően olvashatunk arról, hogy feltámadása után Jézus újból megjelent a tanítványoknak, és hogy eloszlassa kételkedésüket és a szellemektől való félelmüket, enni kért tőlük. Ezután, hogy tényleg felismerték, beszélt arról, hogy mi mindent kellett megélnie, és mit kell hirdetni. Engem nagyon megfogott, hogy azt olvassuk: Ti vagytok erre a tanúk. A tanúság egyfajta bizonyosság, az már nem csak hit, hanem tény. Lehet-e a hitünkről úgy beszélni, hogy nem csak úgy gondolom, hanem tudom. Belül meggyőződéssé vált, hogy mi a lényeg. Mennyire vagyunk bizonyosak abban, hogy az Isten kézben tartja az életünket? Akkor is, amikor mindenütt az ellenkezőjét látjuk, a nehézségeket, a rosszat, a szenvedést, megvan-e az a tudás, hogy Isten mégis kézben tartja a világot, az én életemet is. Erre vonatkozik a belső, mély bizonyosság. Ez sokszor nehéz, a tanítványoknak, akik együtt voltak Jézussal, nekik is nehezen ment. Mégis tanúk vagyunk. Annak a tanúja, hogy hirdetni kell a bűnbocsánatot és a megtérést. MINDENÜTT. Könnyen ítélkezünk, kisajátítjuk Isten igéjét, pedig MINDENKINEK szól. A bűnbocsánat. Tudjátok, milyen ajándék ez? Azt hiszem, voltunk mind a két oldalon. Mi is bántottunk meg másokat, minket is bántottak meg. Mégis azt mondani: valahogy keresem a hangot veled, megbocsátok. Milyen nehéz meghallani a saját belső hangunkat, mennyire keressük, hogy valaki megmondja, mi az igazság, hova kell kapcsolódni. Pedig tudjuk, hogy mi a jó, hogy jó szeretni, hogy itt, meg itt, meg kéne bocsátani, hogy oda kell figyelni. Halljuk, értjük. Megbocsátás. És az utolsó mondat: én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. Görögben ez a "maradjatok" azt jelenti, hogy maradjatok ott, üljetek le. Maradjatok a feneketeken, várjatok. Várjatok addig, amíg felruháztattok mennyei erővel. Ez nekem nagyon szép. Pont azért, mert olyan sokszor szeretnénk mi megoldani mindent. Nem bízunk semmit a véletlenre, de lehetne azt is mondani, talán nem bízunk mindent az Úristenre. Azt mondja Jézus, hogy nyugi! Az Úristen intézkedik. Maradjatok a helyeteken. Nekünk talán még aktuálisabb - amikor be voltunk, vagyunk zárva -, hogy mit tudunk tenni? Maradj a helyeden. Várd meg az erőt. Várd meg a mennyei erőt. Pünkösd előtt nem tudták a tanítványok, hogy mi lesz, hogy mindig van tovább. A mennybemenetel után is csak a bizonytalanság volt, aztán megkapják a Szentlelket, a Pártfogót, erről szól Pünkösd. De mi már ezt megkaptuk. Mi a Szentlélek feladata? Hogy a hitet erősítse bennünk, vigasztaljon. Megkaptuk azt az erőt, hogy szabad szeretni, megkaptuk azt az erőt, hogy meg fogok tudni bocsátani, megkaptuk azt az erőt, hogy lehet a másikat támogatni, megkaptuk azt az erőt, hogyha van egy nehéz helyzet, akkor álljunk bele; hiszen nem csak egyedül küzdünk, mellettünk, mögöttünk ott az Úristen. Volt egy kép a facebookon, hogy áll egy kis oroszlánkölyök, vele szemben pedig egy meghátráló medve..., mert a kis oroszlán mögött ott állt, figyelt az anyja. Mi mögöttünk is áll az Úristen, az Úrjézus. Aki ad erőt ahhoz, hogy tudjunk szeretni. Ámen.