MENNYBEMENETEL ÜNNEPE

2021.05.13.

Galileai férfiak, miért néztek az égre csodálkozva? Jézus úgy jön majd el, amint láttátok őt fölmenni a mennybe! (ApCsel 1,11)

Van valami remény. Mi már tudjuk kétezer év távlatából, hogy a Mennybemenetel után jön Pünkösd. De ők ott akkor még nem tudták. Belehelyezkedve a tanítványok szerepébe, akik hittek benne, hányszor botlottak, hányszor csalódtak a helyzetben. Gondoljunk bele: más megváltót vártak. De eljött Jézus. Gyógyít, feltámasztja Lázárt, kenyeret szaporít, mégis megtörik a hitük, elárulják, megtagadják, de Jézus közöttük van. Aztán jön a nap, amit nem várt senki: Nagypéntek napja. Amikor tényleg meghal. Azt hihették, hogy nem ez a végső megoldás, valamit ki fog találni az Úrjézus, mégsem igazak a próféciák. Talán nem véletlenül nem értették, hanem nem akarták elhinni. Itt van valaki, aki szeret, akiről érezhető, hogy velünk és közöttünk van... Meghal - csalódás, fájdalom, szomorúság. Aztán föltámad. Megint nem hiszik el: hát nem ez volt a vég, mégis van valami remény? Tényleg Te vagy, Jézus? Így már értem a próféciákat! De jó, hogy itt vagy közöttünk. Most már el kell hinni, hogy Te vagy az Isten fia, és majd minden úgy lesz, mint azelőtt, köztünk maradsz. És mi történik? Felmegy a mennybe. Hát szép, és nagyon jó dolog... Elvégezte Jézus a munkát, megszületett, szenvedett, meghalt, feltámadt. Értjük. Velünk van, maradjon ez így... És elmegy. Megint egy csalódás. Értem én, Úristen, hogy ez a terved, de hát Jézus mégsincs velünk. És akkor ők ott még nem tudták, hogy lesz Pünkösd. Mi már tudhatjuk. De vajon belül hisszük-e? Mert ennek a mennybemenetelnek lehet olyan hangulata, hogy értem én, Úristen, mégis egyedül maradtam. Értem, Úrjézus, láttam, most már hiszek; mégis egyedül maradtam. Milyen gyakori a mi keresztény életünkben is, hogy látlak, de mégsem; hiszem, mégis fáj; értem, de mégsem értem. Elfogadom, de egyedül maradtam, Úrjézus. Mint a béna, aki nem tud bemenni a vízbe, hogy meggyógyuljon, mert nincs embere, aki segítsen. És Úrjézus, még Te is elmész a mennybe, mért nem maradsz velünk?
Aztán mégis van tovább, van Pünkösd, de azt majd kicsit később ünnepeljük, de tudhatjuk azt, hogy: nem vagy egyedül. Ezért jövünk el templomba, ezért kelünk fel reggel, mert belül hihetjük, hogy nem vagyunk egyedül. És a felolvasott ige: miért néztek az égre csodálkozva, Jézus úgy jön majd el, amint láttátok őt felmenni a mennybe. Ilyen hirtelen; ilyen nem értem, hogy miért; ilyen hogy is van ez? Ha megnézzük az életünket, akkor tényleg úgy jön el, hogy: Te itt vagy? Ott vagy velem, amikor gyászolok? Amikor küzdök? De jó. Ne csodálkozzunk ezen, mert az Úrjézus itt van. A Szentlélek által itt van. Olyan szépen fogalmazza meg az a történet, ami a két pár lábnyomról szól. Vándorol az ember a sivatagban, és visszatekintve két pár lábnyomot lát, a magáét, és Jézusét. És élete végén is visszatekintve észreveszi, hogy mindig a legnehezebb helyzetekben csak egy pár lábnyom vezet. Kérdezi Jézust: hol voltál akkor? És Jézus azt feleli: a vállamon vittelek. És ha visszatekintünk, mennyi bajt éltünk meg, és mindig volt valaki, valami apróság, vigasz, feladat... Az a lábnyom Jézusé. Ne csodálkozz, adjunk hálát az Istennek. Azért, hogy Jézus elment a mennybe, elvégezte a munkáját, de nem hagy minket egyedül, velünk van. Ámen