SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAP

2021.08.15.

"Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,7-10)

Ritkán előkerülő igeszakasz ez a mai, és furcsa példát hoz benne Jézus. Ha átfordítjuk a mi életünkre, bizony nehéz. Igyekszünk úgy élni, ahogy az Úristen hív, hogy tükörbe tudjunk nézni, és mégis dorgálást kapunk, hogy na és akkor mi van? Ez a dolgod. Nagyon keménynek tűnnek ezek a szavak, de úgy gondolom, másról is szó van, arról, hogy tudjuk azt, hogy ki az Isten, és hol az ember helye. Mert ha körülnézünk, a történelem során, de ma is: könnyen dicsekszünk. Könnyen mondjuk, hogy én megtettem, hadd legyek rá büszke. Eszembe jut egy történet, amikor két barát találkozik, aztán az egyik azt mondja, most nem tudunk sörözni, mennem kell, segítenem kell a feleségemnek. Mire a másik: jó, de én nem szoktam segíteni a feleségemnek. - Hogyhogy, Te nem segítesz a feleségednek? - Nem. Én hazamegyek, és elmosogatok. Ugyanúgy mosok, takarítok, de ez nem segítség. Ketten vagyunk egy házaspár, az én mosatlanom is ott van, az én szennyesem is, én megyek be többször sáros cipővel. Ez nem segítség.
Nekem nagyon tetszik ez a példa. Olyan sokszor mondjuk, hogy segítek. Hát nem alap ez egy közösségben, hogy ott vagyunk egymásnak? Ez a minimum. Az én mosatlanom is, az én életem is. Ez érthető gyülekezetre, egyházra, társadalomra, családra, az Istennel való munkánkra. Segítség az az Úristennek, ha odamegyek, és igyekszem szeretni a másikat? Ez nem segítség, nem kell neki segíteni. De így működik jól. Aktuális példa: most költözöm; szállítás után nem lehet azonnal bekapcsolni a hűtőt, állni kell hagyni. Ez a szabály nem azért van, hogy bosszantson, hanem mert így működik. Ilyen az életünk is. Ha oda tudunk menni a másikhoz, ha tudjuk azt mondani, hogy megbocsátok, szeretlek, veled vagyok, elmosogatok, akár lelki szennyest is, akkor menni fog az élet. Azt hiszem, Jézus erről beszél. A szolga a példában azt várná el: Uram, én megtettem, elmentem templomba, dobtam a perselybe, az egyházadót befizettem, én kész vagyok, most kérek pihenést. És erre mondja a példázat: az, hogy szereted a másikat, az alap. Mi is így tudunk jól működni. Akkor leszünk boldogok, örömteliek, ha őszinte viszonyokban élünk. És nagyon fontos, hogy az igazi, mély emberi találkozások rettentően gyógyítóak. És ha hordozzuk egymást a szívünkön, ha ott vagyunk egymás mellett, szóval és tettel, az nekünk lesz jó. De amikor fölvesszük a "megtettem" gőgjét, akkor valahogy nem működik az életünk. Erre és a hit fontosságára, a kegyelem erejére világít rá egy másik példa: Valaki felkerül a mennyország kapujához, ott várja szent Péter. Mondja neki, hogy szeretnék bemenni. Mire szent Péter: aztán miért? - Hát, mert meg vagyok keresztelve. - Nagyon szép; el kellene érni száz pontot, ez kettő. - Kettő? Hát, de konfirmáltam is. - Ez nagyon jó, egy pont. - Még mindig csak három pont? Járok templomba, egyházadót fizetek. - Hat pont. - Átkísértem egy nénit az utcán, aki át akart menni. - Nagyon jó, nyolc pont. - Felkiált az ember: hogy lesz ebből száz pont? Úrjézus segíts! - Száz pont, bemehetsz.
Úrjézus segíts, Úristen segíts! Veled tudom csak, nélküled nem. Amit megteszek, az alap, az, hogy az életünk Istennek tetsző, és Istenhez méltó legyen. Ámen.