SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP

2021.08.22.
Hegedűs Attila evangélikus lelkész helyettesítő szolgálata

"Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: "Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat." Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges." (Mk 10,17-27)

Kedves Testvérek! Ha az Isten országába jutás mértékegysége a nincstelenség, akkor az én életem legcsodálatosabb pillanata 1986. május elseje, amikor tizenöt évesen részt vettem az LGT együttes hagyományos május elsejei ingyen-koncertjén a Tabánban. A koncertre várva tébláboltam, és számot vetettem magamban a nálam lévő dolgokról. Velem voltak az irataim, egy retúr vonatjegy haza és egy forint. Nem futotta volna egy kólára sem. Csodálatos élmény volt, hogy gyakorlatilag nem volt semmim, mégis megvolt mindenem, hiszen ott lehettem, a szép időben hallgattam a zenét, jelen voltam, minden felelősség nélkül, hiszen még kirabolni sem lehetett volna. De azóta eltelt harmincöt év, és négygyerekes családapaként ezt az élményt, hogy semmim sincs és boldogan nézek a világba, már nem engedhetem meg magamnak a gyerekeim miatt sem. Felelősséggel tartozom másokért, és kell, hogy legyen valami a bankkártyámon. Biztos, hogy Jézus nem erre gondolt. Sőt, a szövegből kiderül, hogy ez a gazdag ember szimpatikus volt Jézusnak. Nem az volt vele a baj, hogy volt valamije, máshol csúszott félre a dolog. Amit ő maga is érzett, hiszen megkereste Jézust, hogy mit tegyek, hogy elfogadjon engem az Isten, hogy üdvözüljek? És kiderült, hogy nem csak vagyonos, de becsületes, törvénytisztelő ember is. Jézus válasza: nézd meg, mennyi mindened van: pénzed, rangod, életerőd, erkölcsöd, emberi nagyságod. Akkor ezt most mind felejtsd el, mondj le róla, veszítsd el, add a szegényeknek, és aztán gyere velem. Szerintem az az ember nem elsősorban a pénz elvesztésétől félt, hanem ettől a gesztustól, hogy mindent ki kell adni a kezemből. Mindenre azt mondani, hogy nem fontos. Nem fontos, hogy mennyi pénzem van, nem fontos, hogy tisztelnek-e az emberek, nem fontos, hogy hol vagyok a társadalmi ranglétrán, nem fontos, hogy első vagyok, hanem vállalom azt is, hogy tömeg leszek. Ez a gesztus borzalmasan nehéz. Főleg az akkori gondolkodásmóddal, amikor bennük volt, hogy Isten a jót megjutalmazza, egyre gazdagabb lesz, a rosszat megbünteti. A végén eljutottak oda, hogy a gazdagság, egészség Isten áldásának a jelképe. Ha jól élsz, az annak a bizonyítéka, hogy Isten szerint élsz, tehát Isten megjutalmazott. Ha pedig gond és baj ér, annak az az oka, hogy Isten megbüntet, és biztos megvolt rá az oka. Néha még keresztények között is, ma is fellelhető ez a gondolkodás, pedig már az ószövetségben is vannak könyvek, például Jób könyve, ami ezt megkérdőjelezi. Hogy Isten automataként jutalmaz és büntet? Nem bonyolultabb az emberi élet? Ennek ellenére úgy tűnik, Jézus tanítványai is így gondolkoznak, ezért döbbennek meg annyira, mikor Jézus azt mondja: nehezebb a gazdagnak bejutni Isten országába, mint a tevének átmenni a tű fokán. Félre ne értsük: nem az a baj, ha van valamink, nem a nyomort, betegséget dicsérjük. Szörnyű, ha valakinek ilyesmit kell megélni. Csak azt mondom, hogy ha van valamink, az nem azért van, mert Isten azt NEKÜNK adta, hanem azért, hogy adni tudjunk másoknak. Amink van, az nem a mi járandóságunk, az az Isten ajándéka. Még csak nem is a jóságunkért, hanem valamiért neki úgy tetszett, hogy minket azzal ajándékozzon meg. Egy közösséggel, társsal, barátokkal, erővel, biztos családi háttérrel, kinek-kinek más-más adatott. És mindegyikünknek megadja, hogy velünk van a szeretetével, de ez éppolyan kegyelem, mint, bármi más. Amikor valamihez ragaszkodunk, és itt a ragaszkodás a probléma, nem az, hogy van mihez, akkor elfelejtjük, hogy az valójában ajándék. Amikor fontosabb lesz a karácsonyi ajándék, mint aki adja. Amikor örülök annak, amit kaptam, és elfelejtek hálás lenni érte. Valami ilyesmiről van szó: ahhoz ragaszkodom, amit kaptam, vagy ahhoz, akitől kaptam? Ezt a váltást nem tudta megcsinálni a gazdag ember. Pedig hát neki lett volna fontos. A kérdés ma is ugyanaz. Nem az a kérdés, hogy van-e valamim vagy sem, hanem hogy hogyan tekintek arra, amim van. Ajándékként, vagy olyasmiként, amit nem tudok elengedni, ami rabszolgájává tesz, mert az agyam mindig azon kattog, vajon az mindig ott van, és senki nem tudja-e tőlem elvenni? Kívánom mindenkinek azt a szabadságot, hogy érezze, amit én éltem át, nem azért, mert csak egy forint van a zsebében, mint nekem volt '86. május elsején, hanem azért, mert bármi történhet, nem fontos. A fontos az, akitől kaptam. Érdekes Jézus utolsó mondata ebben a történetben. Mert amiről most beszélünk, az számunkra beláthatatlan, érthetetlen. A tanítványok sem értették: hát, ha a gazdag emberek nem üdvözülhetnek, akkor senki? Akkor ki tud bejutni Isten országába? És Jézus azt válaszolj: bejutni senki nem fog. De Isten majd bevisz bennünket. Ami számunkra lehetetlen, Isten számára lehetséges. Nem mi jutunk be Isten országába, ő szippant be magához minket. Az üdvösség sem a mienk, az üdvösség is csak ajándék. Ajándék az Isten szeretete is. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, - mert magunktól nem tudjuk elérni, hiszen a ragaszkodás ösztönével születtünk, - hogy rábízzuk magunkat az Istenre, aki fölötte van ennek. Amikor nem az a fontos, hogy én mihez ragaszkodom, hanem ki tudom mondani, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy az Isten ragaszkodik hozzám. Azzal a hálával legyünk itt, hogy Isten jósága, kegyelme erősebb a mi tulajdonlási akaratunknál. Ahogy az őseink tudtak adni abból a kevésből, amijük volt, és felépült ez a templom, aminek most a szentelési évfordulóját ünnepeljük, mi is tudunk adni, ha tudjuk, hogy mindenünk, amink van, ajándék. Ámen.