SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP

2021.07.11.

"A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk." (Kol 2,12-15)

Nehéz ez a mai ige is, bűnről, halálról szól, arról, hogy adósok vagyunk. De mi is lehet az üzenete? Felmerült bennem egy kérdés: vajon mit veszünk komolyan az életben, mi az, ami igazán fontos nekünk? Szent Ágoston mondta, hogy akit szeretünk, azt szeretnénk mélyen megismerni, és akit ismerünk, azt meg is szeretjük. Nagy kérdés, hogy mennyire ismerjük önmagunkat, a legbelsőbb mozgatórugóinkat. Mert ha sajátmagunkhoz nincs kapcsolatunk, másokhoz is nehéz lesz. Többezer év óta nehezen éljük meg magunkat, és vállalunk igazi közösséget másokkal. Nehezen vállaljuk, hogy a bűneinkben célt tévesztettünk, és távol vagyunk Istentől. Pedig nélküle, egyedül nem megy, ilyenek vagyunk. És elmondjuk minden vasárnap az istentiszteleti liturgiát, a bűnvallást, a megbánást, a hálaadást, megfogadjuk, hogy újra kezdjük; és megy az élet tovább, változatlanul. Épp ezért fontos elhinni, hogy a változás mindig bennünk indul el. Mutogathatok a világra, de én tudok-e más lenni? Tudok-e alázatos lenni, tudok-e, akarok-e megbocsátani? A Pál által hirdetett örömhír, hogy ugyan adósok vagyunk, de lehetünk szabadok. Lehet szembe menni emberi bűnös mivoltunkkal, lehet komolyan másokra figyelni, lehet megbocsátani. Persze sokszor belefáradunk, csalódunk, legyintünk, hogy már nem bízunk az emberekben. Mégis hiszem, hogy fel lehet állni, újra lehet kezdeni. Ide kapcsolódik az oltár előtti ige, amiben azt kérdezi Jézus, hogy komolyan vesszük-e, amit az Isten mond. Elvisszük az áldozati ajándékot, azt mondjuk: bocsi, de ki veszi komolyan? Ha megszólunk másokat, haragszunk másokra, már méltók vagyunk az ítéletre. Eszembe jut egy másik történet, a törvénytisztelő gazdag ifjú, aki nem tud lemondani a vagyonáról. És a tanítványok kérdésére, hogy ki üdvözülhet, Jézus válasza, hogy embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Melyikünk ne haragudott volna már másra? Nem megy egyedül az üdvözülés, az odatalálás. Ami működhet: nagyon őszinte megvallása annak, hogy nem tudjuk vinni az életet, egyedül nem tudunk felülkerekedni. De az örömhír, hogy Isten közel akar jönni hozzánk. A keresztségben, Krisztus élete, halála és feltámadása által tudhatjuk, hogy Isten tényleg szeret. Mindannyiunkat, így, ilyennek, ahogy vagyunk. Fel kell ismernünk, hogy nagyon nem vagyunk rendben, de közel kell engednünk, hogy Isten mégis szeret. Ámen.