SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP

2021.07.25.
Hegedűs Attila evangélikus lelkész helyettesítő szolgálata

"Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek." (1Jn 5,1-3)

Kedves Testvérek! A hagyomány szerint János az egyetlen tanítvány, aki nem mártírhalált halt, hanem Patmosz szigetén élve öregedett meg, és tanított. A neki tulajdonított leveleket valószínűleg nem mind ő maga írta, mégsem tekinthetjük hamisítványoknak, hiszen tanítványai a tőle kapott gondolatokat részletezték, fűzték tovább, örökítették meg. Egy anekdota szerint , amikor a tanítványai köré gyűltek és az evangélium, a hit lényegéről kérdezték, ő azt mondta: fiacskáim, szeressétek egymást! És amikor bővebb kifejtést akartak, azt mondta: nem, nem, ennyi bőven elég. Ha valakinek teológia vizsgán János leveleiről kell beszélnie, és annyit mond, hogy beszél a szeretetről, akkor már nagy eséllyel átment. Mert hiszen erről szól. Az már más kérdés, hogy hány különböző utat, hány filozófiai kérdést feszeget, hogy eljusson ebbe a központi gondolatba. Beszél arról, hogy a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet. A szabad ember nem fél, tehát a szeretet szabaddá tesz. Beszél arról, hogy hogyan fűz a szeretet minket Istenhez és egymáshoz. És itt nem a szirupos, giccses szeretet szót értjük, ami olyan kedves, szép élmény, hanem nagyon mélyen átgondolt, világ rendező elv János evangélista számára.
Azt mondja, ha valaki Istent szereti, azt is szeretnie kell, akit Isten küldött: Jézust.
A kérdésre: hogyan tekint ránk az Isten? azt válaszolom: ahogy Jézus szerepel a bibliában. A Kánai menyegzőn együtt mulat másokkal és örömüket teljessé teszi a víz borrá változtatása által; Lázár sírjánál - bár később feltámasztja, - együtt sír a gyászoló testvérekkel; átéli az emberi élet magasságait és mélységeit; ahogyan a kételyekkel teli Nikodémusra tekint, aki az éjszakában jön hozzá válaszokért, vagy a házasságtörő asszonyra, akit még azok is megvetnek, akik kihasználják, és Jézus az egyetlen, aki nem ítéli el: menj el, és többet ne vétkezz. Jézus a gyengéket, elesetteket, megalázottakat, vagy a saját magukkal szemben is undort érzőket felemeli, de a nagyképűeknek, erőseknek azt mondja: viperák fajzatai. Tehát az első gondolat: ha Istent szeretjük, szeretjük magát Jézust is, ahogyan köztünk van.
A szeretet olyan mint egy járvány: terjed. A góc maga az Isten, aki átadta Jézusnak, aki átadta nekünk, és mi továbbadjuk. Mert ha én valakire szeretettel nézek, az nem magamtól van, hanem azért, mert én azt kaptam a Teremtőnktől, a Megváltónktól. Továbbadjuk a szeretetet, ez egy jó vírus, ez ellen jó, ha nem védekezünk, ezt tovább kell adnunk.
De mi az a szeretet? Az én definícióm szerint: a szeretet a másik léte miatt érzett öröm. Amikor nem a kapott dolgokra reagálok, amikor mindegy, hogy milyen vagy, hogyan viselkedsz. Ahogyan a teremtéstörténet minden napot azzal zár: látta Isten, hogy ez mind igen jó. Isten örül ennek a világnak, csak úgy, mert létezik, Isten szereti ezt a világot. És ezen még az sem változtat, ha mi rosszul választunk, amit a teológia bűnbeesésnek nevez. Isten most is szereti ezt a világot, most is örül neki, hogy létezünk, bármilyenek is vagyunk. Isten úgy szereti ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta. Mindig ugyanide érünk, Isten hatalmas, örömteli szeretetéhez, ami miatt átélhetjük szeretettségünket, és ezt adhatjuk tovább másoknak. A szeretet nem kötelező, de ha mi tényleg rádöbbenünk és átéljük, akkor automatikusan így tekintünk másokra, ezzel a nyitottsággal, kíváncsisággal, érdeklődéssel. Mindenkit szeretni azt jelenti, hogy akivel éppen találkozom, arra úgy tekintek, mint Isten ajándékára, akiről Isten azt mondta: igen, ez jó. Mindig ugyanaz a kérdés: az Istentől kapott szeretetet meg tudjuk-e így élni? Nem visszatükrözni, a napnak nincs szüksége arra, hogy a fényét kívülről visszatükrözve megerősítsük, mi nem tükrök vagyunk, hanem üvegablakok, akik a fényt odaeresztik azokhoz, akiknek arra szükségük van. Nem az a fontos, hogy Istent szeretjük-e, az a fontos, hogy észrevesszük-e, hogy Isten szeret bennünket, és hogy ezt a szeretetet tovább tudjuk-e adni másoknak.
Nem szívecskékről, lufikról, édes üzenetekről, hanem életünk mélyéről van szó, Isten örül annak, hogy létezem. Én pedig örülök annak, hogy ez a teremtett világ körülöttem létezik. És megpróbálok mindent, ami tőlem telik megtenni azért, hogy még szebb, teljesebb legyen, hogy én is tudjak szeretni, hogy Isten szeretete bennem hatékony szeretetté váljon. Ámen.